A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koktélparadicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 30., szerda

Feketekagylós spagetti

                                          Egyszer, nagyon régen Horvátországban ettem fekete kagylót. Csak úgy, egyszerűen meg volt párolva fokhagymával és kenyérrel tálalták. Egy, a helyiek által mutatott, eldugott kis hátsó kertben, ami egy igen picinyke kis vendéglő volt, két asztallal. 
Soha előtte nem ettem kagylót emlékezetem szerint, de ez ott annyira ízlett, hogy elképesztő. Azóta eltelt sok idő és mindig kacérkodtam a gondolattal, de fagyasztottat semmiképpen sem akartam venni... Marcim nem is annyira van oda semmiért ami tengeri -kivéve a halat-, így nem is erőltettem csak magam miatt. 
                                Mióta azonban Londonba költöztünk ámulok és bámulok, újra és újra a szupermarket halpultján... Lehet, hogy otthon is ilyen szép, csak mi mindig elkerültük? Nem tudom, de tekintve, hogy a héten egyedül voltam, vettem magamnak végre feketekagylót. Spagettivel tálaltam.                                                  Igaz, hiányzott a tengeri szellő, a napsütés és a nyári barnaságom :), de amíg ettem ezt a tányérnyi "nyarat", szuper jó volt visszaemlékezni. Ha tehetitek, és kaptok élő kagylót, feltétlen próbáljátok ki egyszer az életben (legalább). Tudom sokan ódzkodnak, habár lehet, hogy még nem is kóstolták... Ez a legnagyobb butaság, amit tenni lehet. Kijelenteni valamiről, hogy nem szereti, mikor még nem is evett az ember.
Szóval találjatok rá alkalmat és készítsétek el. Egy két jótanács a vásárlás utánra:
  1. Amelyik kagyló nyitva van és ütögetésre sem csukódik be, azt dobd ki!
  2. Ha nem fogyasztod el a vásárlás napján egyszerűen csak tedd be a hűtőbe egy tálba, letakarva fogyasztásig, (ami minél előbb legyen). Semmiképp ne önts rá vizet, hiszen a kagyló sós vízben él, az édes vízben meghal.
  3. Főzés előtt alaposan sikáld meg a héját pl.: egy soha nem használt körömkefével.
  4. Amelyik kagyló főzés után nem nyílt ki, az valahogy átjutott a rostán és halott, így ne fogyaszd el, egyszerűen dobd ki, ne aggódj ettől még ehető a fogás.
  5. Ha valamelyik kagyló csak kicsit nyílt csak ki, egy másik kagylóhéj segítségével nyisd fel, nehogy elvágd az ujjadat.
Amúgy nem bonyolúlt, ezen kívül nincs más szabály amire figyelni kéne :).




Hozzávalók: 2 személy részére

  • 500 g ÉLŐ feketkagyló, ami nagyon - nagyon friss
  • 3 gerezd fokhagyma
  • egy kevés őrölt csili, vagy szárított csili összemorzsolva (én fél teákanállal tettem bel, de ez ízlés dolga)
  • petrezselyem (mennyisége szintén egyénfüggő)
  • durumlisztből készült száraz spagetti tészta (30 dkg)
  • 2 maréknyi koktélparadicsom (kb 20 db)
  • só, bors, olívaolaj


Az elkészítés menete:
  1. A kagylókat alaposan mossuk meg, azokat amelyek ütögetésre sem reagálnak (összekocogtatsz kettőt) sajnos halottak, így azokat dobd ki!
  2. Tegyél oda egy nagy fazék vizet forrni a tésztának, alaposan sózd meg.
  3. Hevíts egy mélyebb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat és préseld bele a fokhagymákat, majd add hozzá a csilit.
  4. Forgasd át a fokhagymát és tedd a serpenyőbe a kagylókat. Adj hozzá 1 dl vizet és fedd le 1 percre.
  5. Tedd a tésztát a forrásban lévő vízbe és főzd 3 percig.
  6. Vedd le a fedőt a kagylókról, amelyikek nem nyíltak ki dobáld ki őket. Nyomkodd a kagylók mellé a koktélparadicsomokat. Közben vigyázz, mert bizony minden könnyen paradicsomos lehet :)! Tapasztalat, hidd el nekem...
  7. Tedd a tésztát a serpenyőbe és adj hozzá a főzővízből is egy merőkanállal.
  8. Keverd jól össze az egészet, sózd borsozd, majd fedd le addig, amíg a tészta teljesen át nem fől.
  9. Ezután tálalhatod a friss apróra vágott petrezselyemmel és a tengeri herkentyűknél elmaradhatatlan citrom gerezddel.
Jó étvágyat!


2014. április 28., hétfő

Vöröslencse saláta chorizoval+ egy koktélparadicsom felező trükk :)

                                     Kezdjük azzal, hogy mi fán terem a chorizo? :) Biztosan sokan hallottatok már róla, de lehet eddig nem volt hozzá szerencsétek. A chorizo (ejtsd: [tʃo'ɾiθo]) a spanyol konyha egyik jellegzetes kolbász terméke, amely nagyon hasonlít a magyar füstölt kolbászhoz. Enyhén csípős és mivel itt nincs sajnos Gyulai, ezért ezt használtam ebbe az ételbe. 
Amúgy, így utólag nem bántam meg, (amúgy is tudatos volt a választás :)) hiszen ad bőven plusz ízt az enyhe csípősséggel és feldobja ezt az egyszerű, ám annál finomabb meleg salátát. Ajánlom ebédre, arra az esetre, ha nem kívánunk sok időt a konyhában tölteni.


Hozzávalók: 2 személy részére
  • 2 bögre száraz vöröslencse (a bögrém 3 dl-es)
  • kb 10 dkg chorizo vagy ha nem jutunk hozzá, akkor más száraz füstölt kolbász
  • 10 szem koktél paradicsom
  • 2 kisebb kápia paprika
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • ízlés szerinti mennyiségű friss petrezselyemzöld
Az elkészítés menete:
  1. A lencsét alaposan mossuk meg, majd áztassuk be egy éjszakára hideg vízbe.
  2. Másnap főzzük meg annyi vízben, amennyi 2cm-rel van a lencse szint felett :) fokhagymával, babérlevéllel és sóval, borssal ízesítsük. (Ha főzés közben elfogyna a víz, pótoljuk. Ha főzés után marad még víz rajta, azt öntsük le.) Ha megpuhult vegyük le a tűzről és tegyük félre, tartsuk melegen.
  3. A kolbászt karikázzuk fel fél cm vastagságúra és olaj nélkül süssük meg egy serpenyőben. Tényleg nincs szükség olajra a művelethez, hiszen jó sok zsír van a kolbászban.
  4. Vágjuk fel a paprikákat karikára (vagy félkörökre tetszés szerint).
  5. Vágjuk félbe a koktél paradicsomokat. Ehhez a művelethez itt egy trükk: amikor sok koktélparadicsomot kell felvágnunk tegyük a következőt: tegyük a megmosott paradicsomokat egy lapos tányérra, erre borítsunk egy másik ugyanakkora tányért, majd a felső tányért jól leszorítva, a két tányér között vágjuk el egy éles késsel a paradicsomokat. Nem csúszkál, nem vágjuk el a kezünket és rendkívül gyorsan végzünk...
  6. Tépkedjük, vágjuk apróra a petrezselymet.
  7. Állítsuk össze a salátánkat. Kerüljön mind a két adagba paprika, paradicsom, kolbász karika és a végén szórjuk meg a petrezselyemmel, majd kanalazzunk rá a kolbász kisült zsírjából.
Egészséges, tiszta étel, remek táplálék, mely valóban táplál és feltölt. Jó étvágyat!


2014. április 14., hétfő

Spenótos tészta

                   Oó a tészta is lehet diétás? Nos nem kell megijedni igen. Durumlisztből készült tésztát használtam és akármennyire is hihetetlen, azért kell a szénhidrát a szervezetnek. :) Szóval bátran iktassatok be egy-egy tésztaételt ebédre! Például ezt, ami gyorsan elkészül, még gyorsabban elfogy és a spenótnak köszönhetően lugosító hatású is. 

Hozzávalók 2 személy részére:
  • 25 dkg száraz tészta durumlisztből (formája tetszőleges) :)
  • 6 db sütnivaló pulyka kolbász (kb. 250 g volt a kolbász mennyisége)
  • 20 db koktélparadicsom
  • 4 marék friss spenótlevél
  • 1,5 dl zsírszegény tejszín
  • só, bors, szárított fokhagyma
  • parmezán sajt (ízlés szerinti mennyiség) 


Az elkészítés menete:
                             Főzzük meg a tésztát a csomagoláson látható utasítás szerint. A spenótot pároljuk meg a tejszínben, sózzuk borsozzuk és adjunk hozzá (szárított)fokhagymát. Az egészet turmixoljuk teljesen krémesre, majd keverjük bele a tésztát. Jól keverjük össze, majd fedjük le, tegyük félre. 

                            A pulyka kolbászokat nyomjuk ki a héjukból, hogy kis "hurkákat" kapjunk. Egyenlő, kb 2 cm-es darabokra van szükségünk. Ha ezzel megvagyunk egy kevés olívaolajon süssük meg minden oldalukat, mialatt sülnek vágjuk félbe a paradicsomokat, majd adjuk a húshoz. Sózzuk, borsozzuk. Ha a hús teljesen megpuhult már tálalhatunk is.
Tálaláskor ne felejtsük el a frissen reszelt parmezánt!



2014. április 7., hétfő

Töltött csirkemell káposztasalátával

                          Remélem feltűnt Nektek, hogy igyekszem olyan egyszer receptekkel szolgálni, amelyek nem csakhogy finomak, de segítenek megszabadulni a télen esetlegesen ránk rakódott plusz kilóktól. (És nem utolsó sorban, hogy életmódot válts/unk). Ez a recept is ilyen. Friss, tavasszal igen egyszerűen beszerezhető zöldségek és saláta a töltött csirkemell mellé. Kalóriában szegény, ám tápanyagokban gazdag. Elég fehérjedús és rostban sem szegény, szóval kell ennél finomabb ebéd? :)

Jöjjenek a részletek.

Hozzávalók 2 főre:

A csirkemellhez:
  • 2 csirkemellfilé, melyeket gondosan "kinyitunk", hogy meg tudjuk majd tölteni
  • 6 db olajban eltett, napon szárított paradicsom
  • 1/2 csokor petrezselyemzöld
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 szál oregánó
  • 2 szál kakukkfű
  • 1 szál bazsalikom
  • só, bors

A körethez:

  • 2 szár fürtös koktélparadicsom
  • 4 szál zsenge zöldspárga
  • 1 kis fej fehér fejeskáposzta
  • 1 nagyobb fej lilahagyma
  • friss piros csilipaprika ízlés szerint
  • 1/2 csokor petrezselyemzöld
  • 1 egész citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

                   Kezdjük a csirkével. Egy deszkán aprítsuk össze a paradicsomot, petrezselymet, adjunk hozzá egy kicsit a paradicsom olajából is. Adjunk hozzá sót, borsot, aprítsuk bele a zöldfűszereket és nyomjuk rá a fokhagymát. Az egészet jól keverjük össze. Fogjuk a csirkemelleket és töltsük meg a töltelékkel. Tűzzük össze fogpiszkálóval vagy hústűvel. Egy serpenyőben hevítsünk olajat és süssük meg a csirke mindkét oldalát szép pirosra. Ha ezzel megvagyunk adjuk hozzá óvatosan fél dl vizet és fedjük le a serpenyőt. Hagyjuk hagy párolódjon meg a csirkemell teljesen. Amíg fő, készítsük el a salátát.


                   A salátához mossuk meg a káposztát, hámozzuk meg a lilahagymát és vágjuk őket olyan vékony csíkokra, amilyenekre csak tudjuk. Tegyük egy nagy tálba. A csilit és a petrezselymet vágjuk apróra és keverjük a káposztához. Egy kis tálban keverjük össze a citromot és az olajat, ízesítsük sóval és borssal, majd jól forgassuk össze a káposztás keverékkel. Az így kapott salátát tálalásig tegyük félre.
A koktélparadicsomokat hagyjuk a szárukon és mossuk meg a spárgákkal együtt. Ha elkészült a csirkemell, tegyük ki a serpenyőből, majd ugyanebben a serpenyőben pároljuk meg a spárgát és a paradicsomot. Nem kell nekik sok idő, nem akarjuk, hogy szét essen teljesen. 


Amikor minden kész tálalhatunk, ne várjuk meg, amíg kihűl. Jó étvágyat!

2014. március 24., hétfő

Tengeri keszeg friss saláta ágyon

                                  A következő receptet egyaránt ajánlom egy egészséges ebéd vagy vacsora ötletnek. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy rengeteg vele a macera megnyugtatom, hogy nem. Sokan nem szeretik a halat, mert félelmetes elkészíteni, vagy a másik ok, hogy szálkás:). Nos igen, valóban szálkás, de nem kell emiatt megfosztanunk magunkat ettől az egészséges fehérje forrástól. 

                                       Próbáljatok beiktatni minden héten egy halas napot. Nem muszáj tengeri halnak lennie, hiszen számos kiváló magyar halfajta van, amik nem csak halászlébe valók Karácsonykor.

A következő recept 20 perc alatt elkészíthető és már fogyasztható is. Próbáljátok ki, megéri!

Hozzávalók 2 főre:

  • 2 friss tengeri keszeg
  • 10 dkg fűszervaj, bármilyen ízesítésű, amit szeretünk
  • 2 egész citrom
  • olíva olaj
  • só, bors
  • 4 szál zöld spárga
  • 2 cső kukorica
  • zöldsaláta, bébi spenótlevél, koktélparadicsom, retek, újhagyma


                             A halakat mossuk meg. Tépjünk két akkora alufólia darabot, amibe beleférnek. Fektessük a halakat az alufóliára, sózzuk, borsozzuk kívül belül, majd locsoljuk meg egy kis olíva olajjal. A halak hasába tegyünk egy kis karika fűszervajat. 
Ha nem tudunk készen fűszervajat vásárolni, akkor vegyünk 4 evőkanál jó minőségű vajat, majd adjuk hozzá 3 csipet sót, frissen őrölt borsot és apróravágott zöldfűszereket (metélőhagymát, petrezselymet, oregánót, bazsalikomot, bármit amihez hozzájutunk és ízlésünknek megfelel), keverjük jól össze és már használhatjuk is.
Csomagoljuk be a halat a fóliába és tegyük, a 180 fokosra előmelegített sütőbe- 15 percre. 

                            Amíg sül, készítsük el a köretet. A kukoricákat vágjuk félbe, majd száraz serpenyőben grillezzük meg. ( Itt szeretném megjegyezni, hogy vigyázzunk a benti grillezésnél a tűzjelzőre :). Én majdnem szívrohamot kaptam amikor megszólalt. Persze ha nincs tűzjelző, akkor nincs gond:)) A spárgák végeit vágjuk le és pároljuk puhára, egy evőkanálnyi vajon. A zöldségeket mossuk meg, majd aprítsuk kedvünk szerint. 
A saláta öntethez egy egész citrom levét facsarjuk egy kis tálba adjuk hozzá 5 evőkanál olívaolajat, sót borsot, majd jól keverjük össze. Ha kedvünk tartja tálalhatunk másfajta salátaöntetet is. 

                  Ha letelt a 15 perc, vegyük ki a halakat a sütőből, majd állítsuk grillező módba, a legmagasabb hőfokra. Bontsuk ki a fóliákat (de a halak maradjanak benne) és tegyük vissza a halakat, hogy szépen megsülhessen a tetejük is. Ez további 5 percet vesz igénybe. Ezalatt terítsük meg az asztalt, vegyük ki a halakat, majd tálaljunk. Tálaláskor kínáljunk fűszervajat és friss citromot a halhoz. 

Természetesen bármilyen halból elkészíthető ez a recept, figyeljünk azonban arra, hogy friss legyen a vásárolt hal. A friss hal szeme tiszta, nem homályos és a kopoltyúja szép piros!