2014. március 10., hétfő

Túró házilag

                             A következő bejegyzés azért jött létre, mert itt messzi távol hazámtól:) nem lehet kapni túrót...és az ugye nekünk nagyon hiányzik. Persze el lehetne menni a magyarok boltjába, avagy a lengyel boltokban is lehet kapni. No, de azért azt ugye remélem már meg lehetett rólam tudni, hogy szeretek kézműveskedni, így elkészítettem magamnak. ÉÉÉs nem bántam meg, sőt nagyon nem. Egyáltalán nem macerás, mint azt előzőleg hittem. A végeredmény azonban annál finomabb. Sokkal krémesebb és gazdagabb az így készült túró, mint azok, amiket otthon a boltokban lehet kapni.                                               Összegezve, aki külföldön lakik és vágyik egy kis túróra, álljon neki, aki otthon van és kap túrót készen az is próbálja ki, mert ha egyszer megkóstolta a sajátot, nem fog másmilyet venni.
Egy a lényeg: nagyon jó minőségű, lehetőleg házi tejet kell beszerezni, vagy a boltban kapható legzsírosabbat, ami nem pasztőrözött! Ha házi tejet használunk, akkor egyszer fel kell forralni (baktériumok  miatt).
                              Én boltban kapható 3,6 %- os tejet használtam, 2 pintet :), ami egy kicsivel több, mint 1liter. Ebből a mennyiségből egy kis műzlistálnyi túró lett (nem véletlenül drága dolog a túró :)). Nem mértem le grammra, de készül a következő adag és azt ígérem lemérem.
A receptet amúgy innen néztem ki, ha valaki nagyon utána akarna még pluszban olvasni: http://www.nosalty.hu/recept/hazi-turo-tejfol


És, ahogy én készítettem:

Hozzávaló:
  • 1 liter nagyon jó minőségű, zsíros tej (nyilván lehet többől, értelemszerűen, annál több túrónk lesz)
Az elkészítés menete:

                             A tejet kiöntöttem egy üvegtálba (jénait használtam) ráborítottam egy tányért és meleg helyre tettem 3 napra.  Egészen konkrétan a radiátor mellé az asztalra. 
A 3. nap nem fölöztem le, hanem úgy ahogy volt beleborítottam egy nagy lábosban nagyon óvatosan, majd a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten (lángon) el kezdtem melegíteni. És egy idő után szépen ketté vált az aludttej. Lett egy sárgás folyadék a tetején, ami a savó és alul pedig kis darabokban a túró. Amikor az egész teljesen átforrósodott, azaz felforrt, fogtam egy tészta szűrőt, lábasra tettem és a túrós savós egyveleget beleöntöttem és letakarva hagytam lecsöpögni, kihűlni. Ez 1 órát sem vett igénybe a kis mennyiség miatt, de nyilván, ha több lett volna, lassabban csöpög le. Ezután már fogyasztható is. 

A továbbiakban használhatjuk pogácsába, túrós csuszára, süthetjük- főzhetjük, mint a boltban vett társait. Én izibe egy kis édességgel jutalmaztam meg magam. Leírom annak is a receptjét, hiszen hozzáadott cukrot nem tartalmaz, viszont mégis édesség és néha kell :). Túrós, málnás finomság:

Hozzávalók 1 adaghoz:
  • 5 evőkanál lehetőleg házitúró
  • 2 evőkanál natúr görög joghurt
  • 3 evőkanál aprószemű zabpehely
  • 15 szem friss málna
Az elkészítés menete:

                       A túrót a joghurttal összekeverjük. 5 szem málnát törjünk össze villával és tegyük a tálka aljába (abba, amiből fogyasztani óhajtjuk:)). Erre kanalazzuk rá a túrót, majd szórjuk rá a zabpelyhet és végül a maradék málnát. 
Kiváló reggeli, vagy egy könnyed ebéd utáni desszertnek a bikiniszezon előtt, netán uzsonnára:).

2014. február 27., csütörtök

Brutál banános, nutellás muffin- Brutal banana, nutella cupcakes

                                A következő muffin egy igazi energiabomba. Van benne banán, mogyoró, kesudió és még nutella is. Ezzel együtt egyáltalán nem túl édes. Aki ismer tudja, hogy fenntartásokkal kezelem a muffinokat, de ezt bármikor és bármilyen mennyiségben tudnám enni, habár inkább reggeli ajánlom, hogy napközben legyen időnk lemozogni a bevitt energiát.

                             The following recipe is the key for a really tough cupcakes. They include bananas, hazelnuts, cashew nuts and also nutella too. I don't really like cupcakes but this one is an exception. I love this and I would bake it again and again... I recommend it for breakfast cause it is really full of energy.
     
Hozzávalók 12 muffinhoz- Ingredients for 12 cupcakes:

  • 4 banán- 4 bananas
  • 1 tojás- 1 egg
  • 15 dkg törökmogyoró- 15 dkg hazelnuts
  • 15 dkg kesudió- 15 dkg cashew nuts
  • 1 és fél bögre finomliszt- 1 1/2 cup all- purpose flour
  • 1 teáskanál sütőpor- 1 teaspoon baking powder
  • 1 teáskanál szódabikarbóna- 1 teaspoon baking soda
  • 1/2 teáskanál só- 1/2 teaspoon salt
  • 1/2 bögre kristálycukor- 1/2 cup sugar
  • 2 evőkanál olvasztott vaj- 2 tablespoon unsalted butter, melted   
  • 12 teáskanál nutella- 12 teaspoon nutella     

               
 Az elkészítés menete:

                                  A sütőt melegítsd elő 175 fokra- légkeveréses módban. A muffinformába tedd bele a papírokat. A lisztet, sót, szódabikarbónát, sütőport tedd egy tálba és keverd jól össze, majd tedd félre. 
                                     Száraz serpenyőben pirítsd meg a mogyorót és a kesudiót, ha megpirult vágd apró darabokra. 3 banánt nyomkodj össze villával. A negyediket karikázd fel 12 karikára és tedd félre. 
Verd fel a tojást (kézi habverővel) a cukorral, add hozzá az olvasztott vajat, az összenyomott banánokat, majd apránként a lisztes keveréket is. Keverd csomómentesre és végül add az egészhez a magokat.
Egy evőkanálnyi adagot tegyél minden muffin papírba, majd helyezz rá egy szelt banánt és egy teáskanálnyi nutellát. Erre jöjjön még egy jó nagy evőkanálnyi massza (fogyjon el az összes) és tedd be a sütőbe 20 percre.
Nyilván minden sütő más, így folyamatosan nézegesd, hogy ne égjen meg, ha szükséges használj tűpróbát, hogy megbizonyosodj elkészült-e. 

Baking method:

                                             Preheat oven to 175 degrees C. Coat muffin pans with paper liners. Stir together the flour, baking powder, baking soda, and salt. Set aside.
In a hot pan roast the cashew nuts and the hazelnuts, after it chopped them.
Mashed 3 bananas and combine with sugar, egg and melted butter. Fold in flour mixture and the nuts and mix until smooth. 
One banana cut into circle and set aside.
Scoop a portion of the mass into muffin pans for half and after put 1 circle of banana and one teaspoon of nutella. After scoop an other portion of mass. 
Bake in preheat oven. Bake for 20-25 minutes. Muffins will spring back when lightly tapped or  until a toothpick inserted near the center comes out clean.



2014. január 24., péntek

Valóban olyan káros-e a mikró? Kísérlet 2. rész

                        Ahogy ígértem jelentkezem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi hozzászólást kapok facebookon:). Még egyszer leszögezném, hogy nem nem hiszek semmit, pusztán kíváncsiságból kezdtem bele a kísérletbe. 

Úgy volt, hogy két naponta fotózom, de annak nem sok értelme volt, ugyanis a 4. napig nem történt semmi.
Azért fotóztam akkor is:

A mikrózott vízzel öntözgetett magok a 3. napon:




A vízforralóban forralt vízzel öntözgetett magok a 3. napon:

















Eddig nincs különbség nemde?
ÁÁÁm a 4. napon valami történt. És nem az amire számítottam. A mikrós vízzel locsolt magok csírázásnak indultak méghozzá nagyobb számban, mint  a vízforralós társaik. Hogy ez mit jelent? Fogalmam sincs:) de ahhoz képest, hogy az terjed a neten, hogy nem fognak kicsírázni... nos, biztosan nem érezték a víz milyenségét. :) 

Most a 9. napon tartunk és íme az állás:

A "mikrós" csírák a 9. napon:



A vízforralós csírák a 9. napon:



                        Nos, mindenki döntsön, ahogy akar. Számomra kiderült, hogy az nem igaz, hogy nem csíráznak ki. Habár kaptam olyan hozzászólást, hogy: "Ki fognak csírázni, de azok már gnómok lesznek, így ha megeszed rákot okoznak."

Nah ezek után mondom néktek döntsétek el mit jelent ez számotokra. Abban biztos vagyok, hogy a már élő növényt is öntözhetném mikrós vízzel, nem fog elszáradni... 
Minden esetre megpróbálom- ettől függetlenül- minél kevesebbet használni a mikrót, amikor lehet más alternatívát választok az ételek megmelegítésére. És mivel eddig sem tettem, eztán sem szándékozom mikróban sütni, avagy főzni...
Ha van hozzászólásod ne fogd vissza magad KOMMENTELJ a bejegyzés alatt, ééés ha esetleg még tetszett is a kísérlet akkor nyugodtan mutogasd meg másoknak is:).

2014. január 15., szerda

Valóban olyan káros-e a mikrohullámú sütő?

                  Manapság egyre többször futok bele olyan cikkekbe és videókba, kísérletekbe, ahol a mikrohullámú sütő káros mivoltára akarják felhívni  a figyelmet. Sok mindent hallani, jót is rosszat is. Eldöntöttem utánajárok, hogy mi igaz azokból amit hallani, olvasni lehet. 
Kép: internet
                               Többféle bizonyításról is hallani, ami bemutatja, hogy bizony, ha mikróban melegíted az ételed rákos leszel.
Hogy mivel magyarázzák? Hát azzal, hogy csírátlanítja a vizet, megváltoztatja a DNS-ét az ételeknek, emiatt a szervezet számára felismerhetetlen lesz, és emiatt káros, sőt rák keltő.
Tudom- tudom, most sokan egyből rákezdtek arra, hogy ha mindent megszüntetnék, ami rák keltő akkor semmit sem ehetnék és sehova sem mennék... A célom nem is az, hogy ignoráljam a mikrót, hiszen nagyon hasznos kis dolognak tartom. Vannak ételek és helyzetek, amikor nem tudom elképzelni a gázon való melegítést. De ha kiderül, hogy valóban nem csíráznak ki  a magok (kísérletem lejjebb részletezem), akkor el fogok gondolkozni azon, hogy jobban oda kéne figyelnem, hogy minél kevesebbet használjam. A kísérlet végeztével, mindenki eldönti, hogy mit von le belőle és ennek függvényében jár el. Én már nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy belekezdtem.

                                 Én az választottam ki, hogy vajon kicsírázik-e a mag, ha mikróban forralt vízzel locsolom? Ennek a kiderítéséhez nem tettem mást, mint forraltam vízforralóban és mikróban is vizet. Egy éjszakát hagytam őket hűlni (mert ugye a forró vízzel locsolt mag sehogyan sem fog csírázásnak indulni:)). És ma elérkezett a nap, hogy meglocsoltam a vöröshagyma magokat. Elvileg 10 nap kell nekik, hogy csírázásnak induljanak, ezért ez nem lesz egy gyors kísérlet, de 2 naponta fotózom őket és beszámolok a fejleményekről.

És akkor jöjjenek a képek:

1. nap:
1. nap előkészületek: két ugyanolyan tálka, magok, vatta, víz...

1. nap: magok a vattán, vízre várnak :)

1. nap: feliratozott pohárból, feliratozott edénybe, hiszen nagyon nem mindegy:)

1. nap: meglocsolva vízforralóban forralt vízzel 
1. nap: meglocsolva mikróban forralt vízzel
 A továbbiakban is kövessétek blogom, hogy megtudjátok mire jutottam:).

2014. január 13., hétfő

Karamellszósz

                        Nos a Karácsonynak vége, és mivel otthon töltöttük az ünnepeket, ezért nem is voltam gép előtt. De utólag is engedjétek meg, hogy mindenkinek minden szépet kívánjak az új évre!! Ez a recept (sok másikkal egyetemben) kimaradt a karácsonyi dömpingből, de mivel még tart a tél, és lesznek még hideg napok, ezért megosztom Veletek. Maximum majd jövő Karácsonyra készítitek el ajándékként:).
                      Minden, ami kell egy jó kis kényeztetéshez a hideg napokon... Forró tej, karamellszósz és tejszínhab. Hmmm higgyétek el, ezt az is imádni fogja, aki nem rajong nagyon az édességekért. Nem mellesleg ez sem utolsó ajándék ötlet. Elkészítés és üvegbe töltés után 2 hétig áll el a hűtőben.

Hozzávalók:
  • 2 bögre cukor
  • fél bögre víz
  • 1 bögre nagyon zsíros tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 2 teáskanál citromlé
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál Baileys, vagy más kávés krémlikőr de ez el is hagyható



                   Fogjunk egy kis szószos lábast és tegyük fel a cukrot a vízzel együtt lassú tűzre karamellizálódni. Hagyjuk magára amíg szép borostyán színe nem lesz, ne kevergessük! Ez kb 20 percet vesz majd el az időnkből, de ne sajnáljuk.
Mialatt szépen barnul a cukrunk vágjuk félbe a vaníliarudat kaparjuk ki a magjait, majd vágjuk fel 1 cm-es darabokra a kikapart héjat. 
Miután bebarnult és szép borostyán színt vett fel a szószunk adjuk hozzá folyamatos kevergetés közben a tejszínt, vaníliamagokat, vanília rudat és a citromlevet. Keverjük jól össze és adjuk hozzá a vajat és végül a Baileys-t is. 
Vegyük le a tűzről és öntsük sterilizált üvegekbe, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután tegyük hűtőbe és 2 héten belül fogyasszuk el.
Ne ijedjetek meg a hűtőben meg fog keményedni, de felhasználás előtt alacosny hőmérsékleten felmelegítve újra folyékony lesz.


A karamellás tejhez vegyünk 3 dl tejet, amit forraljunk fel és adjunk hozzá 2 evőkanál karamellszószt. Öntsük bögrébe. Verjünk fel 2dl tejszínt kemény habbá kanalazzuk a tetejére ízlés szerint, majd díszítsük karamellszósszal a tetjét.